Így szereztem több látogatót, követőt, ügyfelet – Esettanulmány

Mire vágyik a vállalkozó?

Több vevőre. Evidens, nem igaz?

Na, de kiből lesz vevő?

A látogatókból, követőkből, olvasókból – vagyis az érdeklődőkből. Ebből pedig következik még egy kérdés: hogyan irányítsd magadra az emberek figyelmét, hogy érdeklődőkké, majd vevőkké váljanak?

Erre adta meg a választ a 30 napos kommunikációt felpörgető kihívás, amelyet tavaly évvégén, a csoportunkban, a Stratégia Orientált Vállalkozók Kerekasztala csoportban csináltunk. Kíváncsi vagy, ki hogyan élte meg ezt a 30 napot, és mivel lett GAZDAGABB?

Annyit elárulhatok: izgalmas lesz!

Ügyfélszerzés könnyedén

Mi volt ez a 30 napos kihívás?

Ahogy már említettem, a neve: kommunikációt felpörgető kihívás. Ezt én már korábban egyszer végigcsináltam, és elképesztő eredményeket tapasztaltam: megnövekedett az érdeklődés irántunk, a szolgáltatásunk iránt, több követőnk lett, több látogatónk lett, új ügyfelek érkeztek stb.

Azt gondoltam:

„Ez csúcs! Ezt a csoportomnak is látnia kell!”

Be akartam nekik bizonyítani, hogy működik. Ezért megosztottam mondván, hogy aki akar, akinek van kedve, vegyen részt rajta. Velük együtt újra megcsináltam én is.

A lényeg az volt, hogy 30 napon keresztül mindennap – hétvégén és hétköznap egyaránt – posztolni kell valamit. Tehát legyen valamilyen kimenő kommunikáció a követők, az olvasók, a látogatók felé. A kihívásba bármivel be lehetett szállni: hírlevél, Facebook-poszt, Instagram-poszt, Instagram-sztori, videó, blogcikk, illetve a saját csoportban kimenő posztok is számítottak.

A feltételekhez hozzátartozott, hogy minden egyes áldott nap bizonyítani kellett: megtörtént a kommunikálás valamilyen formában.

Aki nem bizonyította linkkel vagy screenshottal, kiesett a játékból. Sőt, ha az illető kihagyott egy napot, akkor is kiesett.

Ügyfélszerzési stratégiám Neked!

Mit tapasztaltam?

A kihívás november 24-én indult, és december 23-án zártunk – pont az évvégi nagy őrületben zajlott. Viszont a december nagyon sokat segített a maga eseményeivel, hogy mikor, mit és hogyan posztoljunk. Ott volt a Luca-nap, a Mikulás, az adventi hétvégék. Mindig volt valami apropó.

Nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy az elején még sok induló volt, akiknek a fele leszakadt a 7. és a 10. nap környékén. Utána még voltak lemorzsolódások, de kisebb arányban, mint az elején.

Figyeltem a résztvevők minden kommentjét, tapasztalatát, az emberek változását, a reakciók változását, és örömmel tapasztaltam, hogy egymás iránt is megnőtt az érdeklődés. Figyeltük, ki mit posztol, kinél vannak nehézségek, hullámvölgyek, és ki tudtuk húzni egymást a gödörből.

Mit tapasztaltak a kihívás résztvevői?

Volt olyan csoporttag, aki annyira megörült ennek a lehetőségnek, hogy képes volt előre megcsinálni a posztokat. Ráadásul nem is 30-at, hanem 32-őt készített. Ez aztán az ELKÖTELEZŐDÉS!

És ez még nem minden!

A résztvevők egy csoportja nem készült semmilyen tervvel, csak belevágtak ebbe a 30 napba nagy lendülettel és lelkesedéssel. Aztán egy idő után kezdett kifulladni a rengeteg ötlet. Nekik azzal kellett szembesülniük, hogy: a kész az jobb, mint a tökéletes.

Belátták, hogy nem baj, ha megmutatjuk a világnak a magánéletünket, mikor mit csinálunk, min dolgozunk, hova tartunk stb.

És hadd osszak meg veled egy elképesztő tapasztalatot!

Döbbenetes ügyfélmennyiség!

Biztosan tudod, hogy a Facebook algoritmusának köszönhetően drasztikusan lecsökkentek a céges posztoknak az elérései. Volt olyan, aki hiába posztolt minden egyes áldott nap az oldalára valamit, megkapta, hogy: alig hallani rólad. Pedig akkor már hetek óta állandó volt a jelenléte. Ez is bizonyítja, hogy amikor azt érezzük, hogy túl sokak vagyunk, ennyit nem bírnak el az emberek, valójában nem vagyunk azok. Mert egész egyszerűen a követőknek talán az 5%-hoz jó, ha eljutnak a posztok.

De menjünk is tovább, hiszen van még itt visszajelzés bőven. Erika például így látta a kihívást:

„Nekem ez egy kemény önismereti munka volt ez a 30 nap. Rájöttem annyi mindenre, de a legfontosabbra: erős vagyok.”

Hiába vannak a mindennapos nehézségek, a mókuskerék, akkor is ott van bennünk a plusz energia.

És ha valami iránt elköteleződünk, akkor igenis segíteni fog elérni a célt.

Mire jöttek még rá a résztvevők? Arra, hogy pikk-pakk is össze lehet rakni egy jó posztot. A kihívás végén sokkal hamarabb eleget tettek a feladatuknak, mint az elején. Így egy csomó időt meg lehet spórolni.

Sőt, olyan visszajelzés is érkezett, hogy lettek ÁLLANDÓ KÖVETŐK, ami tök szuper. Ó, és képzeld! Volt olyan, aki függő lett a 30 nap alatt! Bevallom, volt egy olyan titkolt vágyam, hogy a kihívásnak köszönhetően kialakul az emberekben AZ IGÉNY A KAPCSOLATTARTÁSRA, a kommunikációra a követőkkel.

„Többször volt nehéz pont, jó gyakorlás volt a tökéletességre való törekvésemen dolgozni, ami persze inkább hátráltatott volna, és megadásra készített volna, ahelyett, hogy segített volna.”

– mondta Ági a kihívást követően.

Megbeszéltük, hogy azért legyen egy bizonyos színvonal, ami alá nem megyünk, de nem kell folyamatosan csiszolgatni, kozmetikázgatni azt az adott képet, azt az adott szöveget.

Mi volt még?

Kísérletezések!

Volt, aki akkor indította el először az Instagram-csatornáját, és akkor ismerkedett a felülettel. Örült minden lájknak, követőnek, egy óriási élmény volt a számára. Volt, aki új funkciókat próbált ki, és videót állított össze. Aztán olyan visszajelzés is érkezett, hogy sokkal többet posztolt, mint amennyit eredetileg akart.

Csúcs szuper eredmények!

Megmutatom a titkot az ügyfélszerzésről!

Miért ajánlom a 30 napos kihívást?

Mert fontos, hogy belásd: tartani kell a kapcsolatot az ügyfelekkel, olvasókkal, látogatókkal. És nincs olyan, hogy túl sok, mert a Facebook úgysem engedi, hogy túl soknak érezzenek téged az emberek.

Csinálj magadnak egy 30 napos kihívást, amely során MINDENNAP kommunikálsz a követőid, olvasóid felé. Ez a módszer igényt támaszt majd benned, betör, segít szokássá alakítani a kapcsolattartást. Magasabb szintre tud emelni téged és a vállalkozásodat is. Ám ne feledd, ha kimarad akár egyetlen nap is, akkor újra kell indulnia a 30 napnak. Ez abban segít, hogy legyőzd magadban az ellenállásokat.

Igazán nagy sikereket akkor fogsz tudni elérni, ha el tudsz köteleződni a kitűzött céljaid iránt.

A siker egyik feltétele, hogy a megfelelő szokásokat alakítsuk ki. Ha elveszettnek érzed magad a tengernyi tipp, útmutató, tanács közt, akkor a Stratégia Orientált Vállalkozók 26hetes programja neked szól, mert ott rendszerbe szedve megtalálsz mindent az alapokról.

Kérd az ingyenes leckéket ezen a linken:
https://uzletiasszisztens.hu/26-hetes-program/