Miért jó neked a virtuális asszisztencia? – I. rész

Költséghatékony

Miért éri meg neked egy virtuális asszisztenssel együtt dolgozni?

Nyomós érveim vannak, lássuk az elsőt!

Amikor növekszik és fejlődik a vállalkozásod, egy idő után el fogsz érkezni arra a pontra, amikor napi 14-16 órát kell dolgoznod. Ez egy nagyon frusztráló állapot, hiszen nem tudsz elég időt tölteni a családoddal, a gyermekeiddel, nem tudsz pihenni, nem tudsz sportolni járni, nincsenek hétvégéid, nincsenek ünnepnapok, folyamatosan fáradt vagy, és egyszerűen nem tudod kialudni sem magad. Emellett mégis helyt kell állnod, hiszen ki kell szolgálnod az ügyfeleidet, rendben kell lennie az adminisztrációnak, a könyvelésnek, és a közösségi médiáról még nem is beszéltünk, ahol aktívan jelen kell lenned.

Úgy érzed, szétszakadsz.

Már nem tudsz honnan időt elvenni.

Ezt a feszült állapotot oldja fel a virtuális asszisztens.

Így el is érkeztünk az első fontos előnyhöz: a költséghatékonysághoz.

Hogyan is áll ez össze?

Úgy, hogy a virtuális asszisztensek is vállalkozók.

  1. Tehát számlát adnak a tevékenységükről, amit utána elköltségelhetsz.
  2. Emellett, mivel nem az alkalmazottaid, nem kell fizetned utánuk a bérrel járó terheket.
  3. A harmadik pont pedig, hogy csak a tiszta munkáért fizetsz.

Mit jelent mindez?

Amikor elérkezel az előbb említett feszítő állapothoz, akkor felmerülhet benned az igény, hogy bárcsak jönne valaki, akinek át tudnád adni a feladataid egy részét. Valaki, aki egy kicsit leveszi a terhet a válladról.

Így jön az első gondolat: részmunkaidőben felveszek egy titkárnőt. Ő napi 4 órát fog dolgozni akkor is, ha neked mindössze 1-2 órás munkáid vannak, amiket delegálni tudnál. Ez költséghatékonyság szempontjából nem megfelelő, hiszen napi 2-3 órát feleslegesen fizetsz ki a titkárnőnek és az államnak. Ezt jelenti az, hogy a virtuális asszisztensnek csak a tiszta munkáért kell fizetned. Hiszen, ha a szerződés napi 1-2 óráról szól, akkor neked ezzel az 1-2 órával kell számolnod, nem többel.

Tehát költséghatékonyság szempontjából azért is előnyösebb a virtuális asszisztens, mert:

  • számlát ad a tevékenységéről, amit elköltségelhetsz
  • nem az alkalmazottad, vagyis nem kell fizetned a bérrel járó terheket
  • csak a tiszta munkáért kell fizetned

Ezáltal felszabadul végre egy kis idő, amit a családoddal tölthetsz.

Néhány óra, amivel megajándékozhatod magad.

24 órából 30-at csinálnak neked.

Ha kíváncsi vagy a többi haszonra, szeretnéd maximálisan kihasználni és kiaknázni a virtuális asszisztenciában rejlő lehetőségeket, akkor kövesd az írásaimat, jövök a többi résszel.

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel, barátaiddal is!